DÖNT ÉS….

2012 március 27. | Szerző: Jajulálá |

Azt mondják, és bennem is megfogalmazódott egyszer, hogy nincs rossz döntés, csak az, amit nem hozunk meg. Vagy: még mindig jobb egy rossz döntés, mint az, ha nem (mi) hozunk döntést.

 

És lehet: a rossz döntéseket az okozza, hogy meghoztuk őket, de nem láttuk előre, hogy mit vállalunk, és azt gondoljuk, hogy a „b” vagy „c” verzió jobb lett volna… Tehát, lehet, hogy a hibás, „mi lett volna, ha” rágódás tesz rosszá egy döntést.

 

És kérdezem: akár rossz volt, akár jó, meddig kell kitartanunk a döntésünk mellett, és mikor bírálhatjuk felül egy másik döntéssel? Itt is játszanak „b” és „c” és további variációk, de nem lehet kipróbálni mindet, majd a látszólag leginkább fájdalom-mentesebbet választani.

 

Általában mindenben gyorsan és határozottan döntök, viszont vannak olyan kérdések, amelyeken képes vagyok túlrágódni magam. Általában ezek azok a döntések, melyek érintik a szeretteimet és/vagy az egzisztenciámat. Ezzel mindenki így van szerintem.

 

Mindig forog az agyamban: mi van, ha a döntésem egy további, egész életemet befolyásoló választás vagy út elé állít? Néha teljesen meg vagyok győződve a pillangó effektus valódiságáról.

 

Azt gondolom, hoztam egy hibás döntést néhány hónappal ezelőtt. De mennyiben hibás ez a döntés, ha azt érzem egyre inkább, hogy egy gyermekkoromban eltemetett vágyódás, cél akarását hozta felszínre? Ha már felnőttként ezek nem puszta vágyak, hanem szinte öntudatlanul kezdek mindent alárendelni és rendezni annak érdekében, hogy megvalósulhassanak.

 

Vajon lehet mindenki királylány, királyfi, tűzoltó és katona? Egyre inkább azt gondolom: lehet és kell is.

Amiről lemondtam, mert le kellett mondanom, amiről úgy gondoltam, hogy soha nem fogom tudni megvalósítani, mert sem fizikai sem lelki sem anyagi erőm nincs hozzá, a 30-nál reálisnak látom, és azt gondolom, hogy „márpedig ezt KELL csinálnom”.

 

Fogalmam sincs még, hogy hogyan és miként, de mindenesetre reálisabb és megvalósíthatóbb, mint 13 évvel ezelőtt, amikor le kellett mondanom róla. Igaz, ezzel felülírtam mindent, amiért idáig dolgoztam, amiért idáig foggal-körömmel ragaszkodtam, de nem fáj, mert nem érzem, hogy bármi hiába lett volna.

 

Nos mindehhez egy hibás döntés vezetett… Akkor mennyiben volt hibás az a döntésem? Vagy teljesen mindegy, mert anélkül is eljutottam volna idáig? Lehetek egyébként akár boldog is, hiszen megint vagy tíz évre előre van egy életprogramom, úgy, mint tíz évvel ez előtt volt. Azt kipróbáltam elejétől-végig, kívül-belül és úgy érzem – sőt az említett döntés, vagy rádöbbenés előtt már fél évvel úgy éreztem – lecsengőben van.

 

Na ne tessenek itt nagy dolgokra gondolni. (Mármint olyan értelemben nagy dolgokra, hogy milliók, nyaralók, házak, tehát anyagi javak) Nekem persze nagy dolgok ezek, hiszen mindig sikerült „önazonosan” élnem. Ezt remélek mértik, nem akarok rajta magyarázni semmit…

 

Tehát vissza a döntéshez: illúzió ez is, hiszen, mert mi csak apró-cseprő döntéseket hozhatunk, melyek kellemetlenségeit vagy örömeit ideig-óráig érezzük, e mellett gyakran csavarodunk, tekeredünk, mint én most, de biztos vagyok benne, hogy a nagy döntések megtalálnak bennünket, és nem teljesen mi hozzuk meg őket, csak figyelni kell.

 

Hát, ez most egy kicsit a gyakorlati élettől elrugaszkodott volt, majd biztos mosolygok egyet rajta, ha visszaolvasom később J