Szakad a cérna

2012 március 26. | Szerző: Jajulálá |

Már nagyon szakad a cérna… Már lassan egy hete, és számoljuk vissza a napokat. Az idióta műtét miatt (belátom persze, hogy muszáj volt, de akkor is utálom, és idióta !!!) még három nap gallér. Nem tudom, melyikünk fog megkattanni előbb…

A vicc az egészben ráadásul, hogy a gallér semmit nem használ, hiszen a hátsó lábaival simán eléri a hasát, és néha már sebesre vakarja…

 

Futtatni meg nem tudom, más kutyával játszani így nem tud, én is tele vagyok kék-zöld foltokkal a gallér széle miatt. Azzal nyugtatom magam, hogy ezt meg kellett csináltatni, hiszen ellenkező esetben évente kétszer kb. két hét kellemetlenség a tüzelés miatt.

 

Csak itt is megint az emberek annyira roppantul okosak! Egyik reggel jövünk ki a kapunk, egy yorki meg egy másik keverék (közepes testű) ugatva, morogva rohan ránk. Gazdi kb. 100 méterre.. Erélyesen rászólok a kutyákra: „vissza”.

 

(Ekkor a műtét másnapján voltunk, nem tudtam Kutyi hogy reagál nyakán a nagy tölcsérrel, meg a friss sebbel a pocakján, stb. Ráadásul a két eb nem volt valami barátságos)

 

Na mindegy, ez történt. Erre a gazdájuk elkezd velem kiabálni, hogy „nem bántanak a kutyák”. Hát normális? Eleve utálom, ha a pórázos kutyámhoz oda engednek póráz nélkülit. Biztos erről sokaknak más a véleménye, de szerintem az a kutya, amelyik pórázon van, elve feszültebb, ha póráztalan társa meglátogatja, és nem is tud a kutyabeszéd minden tárházával élni, hiszen akadályozza őt a póráz, és annak másik végén én, hiszen előbb-utóbb elhívás, rosszabb esetben „elhúzás” lesz a vége, és akkor veszett fejsze nyele…

Nem tudnak így kibontakozni, játszani, és mindketten balesetet okozhatnak maguknak, járókelőknek, stb…

Én sem engedem soha, hogy „molesztáljon” a kutyám olyanokat, akik a pórázon kullognak. Maximum egy üdvözlő szimat, kb. 5 másodperc, és aztán tovább.

 

(Most ezt visszaolvasva, olyan, mintha nagyon jól nevelt kutyám lenne, közben baromira nem, csak ez is azon szabályok közé tartozik, ahol márpedig az lesz, amit én akarok, és mindig így csináltatom)

 

A lényeg a lényeg, hogy félek, a beígért napon sem fog lekerülni a „lámpaernyő” a kutyámról… És még egy hétvége így, hát nagyon nem szeretném… Főleg aztán, hogy alapból, szerintem kap egy kisebb agyvérzést örömében, ha végre lekerül róla, és újra 360 fokban tekergetheti minden testrészét, szimatolhat mindent…

 

Ráadásul azt hittük, hogy megoldódik az akut kajálási probléma. Hát nem véletlenül egy gasztro blogba valók ezek az írások… Próbáltuk:

–          nyulat rizzsel

–          májat rizzsel

–          fentieket pluszban répával

–          ilyen száraz tápot

–          olyan száraz tápot

–          ilyen nedves tápot

–          olyan nedves tápot

És még sorolhatnám…

A helyzet az, hogy Kutyi csak a moslékot enné meg. (Ahhoz szokott) Nem degradálóan írtam a moslékot, hiszen abban van mindenféle (főzelék, husi, gabona, stb..) De nálunk rövid időn belül kimúlna szegénykém a mosléktól, vagy legalábbis hascsikarása lenne egyfolytában, mert nagyon szeretjük az indiait, a kínait, a vörösboros-csípős magyaros cuccokat. a sok szalonnát és még több szalonnát meg borsot és mustárt…

 

Na szóval a műtét után viszont örömmel láttam, hogy mint egy őrült falja az egyik – nem is extra – gyártó nedves tápját. (Ezt adtunk neki ugyanis a műtét után, mivel tapasztalatom szerint a tápok gyorsan átszaladnak a kutyákon és a kevés mozgás és műtéti sokk miatt nem akartam, hogy még az emésztés is eméssze az energiáit)

Hát, ez még a második nap reggelig volt így, aztán elmúlt… Ellopott tőlem egy gerezd narancsot, és innen tudtam, hogy nem fogja megenni a csepit. Tehát nem oldódott meg a kérdés, megint ott tartunk, hogy MOST éppen megeszi a pulykaszárnyat tésztával és zöldségekkel. (Ha így maradna nem is bánnám…)

Hát, ez van éppen most.