Befordulós-kitárulkozós

1.0Mindig az a...https://ihp.cafeblog.huJajuláláhttps://ihp.cafeblog.hu/author/jajulala/Befordulós-kitárulkozós  Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4   /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} Nem hiszek az átokban és ezért nem hiszek abban sem, hogy úgy alapjaiban „visszaszáll”, viszont tudom, hogy önmagunk átkai lehetünk. Úgy, hogy azt észre sem vesszük!!! Én is átéltem, belecsavarodtam és nagyon nehéz, majdnem lehetetlen volt kimászni a saját magamnak paranoiából, stresszből és pánikból szőtt hálóból. Lehet, hogy aztán így persze „nem lesz belőlem semmi”, de legalább jól érzem magam, és annak kockázatát is csökkentettem, hogy valamilyen zárt intézetbe kerüljek. Azt is megtanultam ezen időszak alatt, hogy ebből csak a saját magunk erejével mászhatunk ki, persze jól jön a segítség is. Akár egy nagy pofon formájában, ahogy történt ez nálam is. Első lépés pedig a felismerés: gáááz van. Igen, bár ez az első lépés, ettől függetlenül innentől kezdődik a legszarabb időszak. Legalábbis én így éltem meg. Mikor már nagyjából-egészében diagnosztizáltad magad, aztán már csak ott a nagy feladat: mássz ki belőle. Iszonyat nehéz, és ez is újabb felelősséget, megoldandó feladatot helyez az ember vállára: és minden egyes újabb kiborulással, mikor már tizedére határozza el az ember: „ez volt az utolsó, hogy így kikészültem”, kezd önmaga előtt is hiteltelenné válni, csüggedni. A teljesítménykényszer immár nem csak arról az oldalról szorít, ami, vagy amelyek miatt ebbe a bizonyos x állapotba kerültél, hanem számos egyéb szempontot is felvet: ha nem tudok úrrá lenni rajta, akkor kevés vagyok? ha nem tudom megoldani, nyomorék vagyok? ha úgy érzem, mások bántanak, akkor miért vagyok én a hülye érzékeny pics@? Miért nem ők a szemetek azért, mert olyanok amilyenek? Jajj, hogy fogok megint elaludni, mi lesz holnap, jesszus! Elfelejtettem ezt, és akkor azzal mi lesz? És hogy fogom megcsinálni, mikor eddigre oda kell érnem, de akkor amott meg mi lesz, ha nem ide, hanem oda nem érek akkor, amikor ezt még meg sem csináltam? Azt hiszem, sokak számára ismerős… Ahogy fentebb írtam tehát, engem egy pofon ráncigált ki az egészből. Nem, nem oldottam meg semmit, és nem értem oda, és nem tudom, én vagyok-e a túl érzékeny pics@, vagy mások a gonosz szörnyek. (Biztos van igazság ebben is, meg abban is néha). De valahogy nem érdekel, hogy mi lesz. Legalábbis olyan szinten nem foglalkoztatnak a problémák, mint azelőtt. Azt gondolom, minden probléma egy feladat: de nem biztos, hogy az enyém. Ha kiderül, hogy mégis, akkor viszont fel kell becsülni (vagy legalábbis meg kell próbálni), hogy ennek a feladatnak a megoldásában mennyire tudok a saját erőmből boldogulni és milyen arányát látom azoknak a külső tényezőknek, mint pl.: idő, más, esetleg fontosabb feladatok közbejötte, stb. melyeket nem tudok befolyásolni. Így már nem tűzök ki irreális célokat, vagyis legalább ha tévedek, megpróbáltam nem tévedni J És mindenek előtt van egy nagyon fontos, azaz szerintem a legfontosabb feladat (tudom, közhelyes nagyon): örülni annak, amink éppen van. Legyen az egy finom tányér vaddisznópörkölt, vagy turmix, egy séta a hóban, stb. Nyitottan hozzáállni az emberekhez, dolgokhoz: ha valakinek gondja van velem, az nem az én problémám. Az az ő problémája. Kell még valami olyan tevékenység is, amit csak önmagáért, önmagunkért űzünk. Én ilyen szempontból nem hiszek a wellness hétvégékben, a fodrászban, kozmetikusban, sem a vásárlásban. Nyilván persze jó dolgok lehetnek ezek is, meg szükségesek is, de inkább az alkotó munkában hiszek, a fejlődésben. Amiben az ember épülhet, vagy legalábbis úgy érzi, hogy ezzel több lesz, napról napra gyarapodik. Pl.: elkezd festeni, valamilyen hangszeren tanulni, vagy sportolni – legyen az csak egy sima futás a parkban, amikor egyre több és több kört tud megtenni az ember, vagy a TÁNC a TÁNC és a TÁNC.rich